Újabb fejlemények kerültek nyilvánosságra a Lakatos Márk-botrányban
Az egyik gyanúsítottat decemberben őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a letartóztatását. De az ügy itt még nem ért véget.
A Hír TV információi szerint az ügyészség a Jobbik feljelentése alapján elrendelte a nyomozást Biszku Béla ügyében.
A Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást Biszku Béla ügyében – tudta meg a Hír TV. Biszkut a Jobbik jelentette fel az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről és a kommunista diktatúrában elkövetett bűnök üldözéséről szóló törvényre hivatkozva. Szilágyi György és Apáti István az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban vállalt szerepe miatt vonná felelősségre az egykori belügyminisztert: többek között felbujtóként elkövetett emberölés, kényszervallatás, jogellenes fogva tartás és hazaárulás gyanúja miatt jelentették fel őt.